Kántor Kata ezúttal egy „csoportos szólót” készített. A zenészek hangszereikkel (gettómarimbula, kormánytilinkó, teknőkoto, óriáscajon) aktív jelenlétükkel részt vesznek a színpadi történésekben. Képzelt játszótársak, az emberben rejlő legkülönfélébb, olykor végletes hangok, erők hordozói. A szikár világú darab – fém, fa, víz és test – egy tapasztalástörténet, meghatározó életélmények képeinek sorozata.

“Szenvedély és józanság, vakmerőség, a porszemnyi emberi nagyságrendek és az univerzum végtelenségének ismerete, az elengedés, a gyász tébolya és mámoros életszeretet árad Kántor Kata munkájából. (…) Ez nem egy „korszerű” előadás. Az Origo sokkal inkább archetipikus darab. Leginkább a beavatási szertartásokra emlékezet, melyekben a szétesést, a korábbi személyiség elvesztését, majd a szimbolikus halált váltja fel az újraintegrálódás.”

(Tóth Ágnes Veronika ÉS, 2010. november 26.)